Szent György Napi kézműves vásár

Ha kézműves vásárban járok, óhatatlanul felidéződnek bennem a közelkeleti bazárok hangulatai és az ott látható kézműves termékek színvonala. Keresem a minőségi tárgyi kultúrát, azokat a tárgyakat, amiket ha most elásnék, pár száz év múlva - ha előkerülnek - az épp aktuális generáció boldogan emelne a magasba. Ez igen! Így csodálkoztam rá az általam talált csempetöredékekre, és adtam új életet nekik, hadd ragyogják be szépségükkel élőtereinket. Ezekkel a rekonstruált csempékkel volt a Bikfalvi Csempemanufaktúra jelen a sepsiszentgyörgyi kézműves vásáron, ahol volt jó, és volt rossz kézműves...

Pár évvel ezelőtt írtam egy cikket a mai vásárok jelenségéről, a Háromszék napilapban jelent meg. Újra olvastam, olvassák el Önök is:

Kézműveskedés vagy kézművesség

Az elmúlt évek egyik sajátos társadalmi jelensége a közösségi ünnepeinket kísérő kézművesvásárok és a magukat kézművesként meghatározó vásározók egyre népesebb tábora. A folyamat önmagában pozitív jelenség. A ’89 után kialakuló újkapitalizmus „humán erőforrás” kategóriájából kiesett vagy abból szabadulni akaró egyén úgy dönt, hogy tovább nem lesz egy gépezet alkatrésze, hanem „ő maga lesz a gépezet”, saját élete motorja. Kreativitására, kézügyességére hagyatkozva olyan termékeket állít elő, amelyeket értékesítve biztosítja megélhetését és szabadságát. Önmaga urává válik.

Ez az életérzés nem új, mondhatni egyidős a civilizált emberrel. A földművelő vagy a nomád, vadászó-gyűjtögető ember környezetében mindig ott volt a kézműves, aki olyan tárgyakat készített, amelyek előállítása már meghaladta egy átlagos közösségi tag szakmai tudását és kézügyességét. Ennek a folyamatnak köszönhetően jelentek meg a sok ezer éves kézművesmesterségek, mint a fazekasság, a kovácsolás stb. Ez nemzedékről nemzedékre gyarapodó szakmai tudást jelentett, ami a legfőbb értéke volt a kézművesnek. E tudás védelme érdekében a középkor végén egy-egy mesterség művelői céhekbe tömörültek. A céh biztosította a mesterség becsületét, szigorúan előírva azt a szakmai és minőségbeli elvárást, aminek egy kézművesnek meg kellett felelnie ahhoz, hogy saját műhellyel rendelkezzen és vásározhasson. A céhtagság ára sok év inaskodás volt egy mester oldalán, elsajátítva az adott szakma minden fortélyát. Aki a rendszeren kívül próbált érvényesülni, azt kontárnak hívták, ami egyenlő volt a szakmaiatlansággal, a megbízhatatlan minőséggel, és csak házalással tudta értékesíteni termékeit, mert a vásárokon nem fogadták be. A vásárok közönsége számára a céhes rendszer ugyanúgy nagyfokú védelmet nyújtott. A vásározó kézművesek portékái megbízható minőséget képviseltek, már csak ízlés dolga volt, hogy ki kitől vásárolt. Tehát klasszikus értelemben vett kézműves mestere volt az adott szakmának, megdolgozott érte inasként, és büszke volt az elért státusra, hogy asztalos, fazekas, aranyműves vagy csizmadia lehet. Szabad és büszke ember vált belőle, aki a maga ura lehetett. Erre vágynak a mai vásárok kézművesei is, csak a gond az, hogy nagyon sokan szakmai tudás nélkül. Egyik napról a másikra tett elhatározás dolga a kézművessé válás, kihagyva a szakma elsajátításának hosszú és fáradságos folyamatát. Kicsit ironikusan szólva: csak a sarki hobbiboltba kell betérni pár gyöngyszemért, drótdarabért, pillanatragasztóért, és máris ékszerkészítővé válhat bárki. Vagy meg kell venni pár üvegpoharat, üvegfestékkel telepingálni, és itt az üvegműves. A keramikusnak elég pár nyers égetett vázát vennie, hogy akrilfestékkel kifesse. Kész a portéka, irány a vásár! Pedig az igazi ékszerkészítő érti az ezüst és arany megmunkálását, a fémek alkímiáját, a kőzetek világát, az üvegműves a tűzben izzított, oxidokkal színezett üveg csodáját, a keramikus a kemencében vörösen izzó agyag szépségét, az oxidok, a mázak rejtélyét, a kemencebontás izgalmát. Óriási a különbség a két hozzáállás között. Az egyiknél van szakmai tudás és minőség, a másiknál nincs. Az egyik igazi értéket ad át vásárlójának, amiben benne van az anyag és egy mesterség misztériuma, a másik… Sokan érvelnek azzal, hogy ők modern anyagokat használnak, mert a korral haladnak. Igen, mindegyik szakmában vannak új technikai vívmányok, új anyagok, amelyeket a modern iparművészet fel is használ, de ebben az esetben a szakmai lehetőségek és technikák még jelentősebb kifinomodásáról van szó, ami még szélesebb szakmai tudást igényel. A hobbiboltok termékei otthoni kreatív kikapcsolódásra valók, a belőlük készült tárgyak pedig egymás megajándékozására. Kreatívan örömet szerezni szeretteinknek. Az önjelölt kézművesek ezekkel készült portékái viszont lejáratják a kézművesvásár fogalmát, egy adott szakma becsületét. Erdélyben nagy múltja van a kézművesmesterségeknek. Egyes ágazatai – mint pl. a fazekasság vagy az ötvösség – mind minőségben, mind egyediségben, mind művészi színvonalban az európai élvonalba tartoztak. Ez feljogosít a folytatásra, de egyben kötelez is a magas színvonalra, a megbízható minőségre! Mivel gyakorlatilag szakmai szűrő nincs, és mindenki annak tartja magát, aminek akarja, óriási a vásárszervezők felelőssége. Fontos volna, hogy ne csak a profitot és a helypénzt nézzék, hanem a szakmaiságot is. Az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület szervezésében megvalósuló kézművesvásárok – a karácsonyi, a Székely Nemzeti Mú­zeumban vagy az elmúlt évek Szent György-napi múzeumkerti vásárai – éppen ezt tűzték ki célul. Megmutatni Erdély igazi kézművesértékeit úgy, hogy ne kelljen szégyenkeznünk a vásári közönség előtt. Az odalátogató igazi értékekkel találja szembe magát, amelyek mögött van szakmai tudás és jó ízlés. Ez a minimum. Jól megfér egymás mellett a hagyományos és a kortárs, ha valós értéket képvisel. A kézművesvásár a vásárosnak pénzkeresési, a vásárlónak vásárlási lehetőség, de önmagában rangos kulturális esemény! Nem zsibvásár. Ez alapvető különbség. Az idei év nagy kihívása ennek az értékorientált szemléletnek a nagyobb léptékű továbbgondolása a Szent György Napok alkalmával megrendezendő Mesterségek nagyvásárán, ahol már nemcsak az erdélyi kézművesek színe-java vonul fel, hanem több magyarországi meghívott is. Kelet-Európa legrangosabb kézművesvásárának, a Budapesti mesterségek ünnepének kiemelt kézművesei is jönnek. Az eseményt előadások, szakmai beszélgetések, mesterségbemutatók kísérik. Tehát a vásár szakmai seregszemle és egyben szakmai védelem is a vásározó kézműves számára. Ezért kérünk minden kézművest, népművészt és iparművészt, aki úgy gondolja, hogy szakmailag minőséget képvisel, jelentkezzen erre a rendezvényre. Közös és fontos ügyről van szó: összefogni a minőségi, értékorientált erdélyi kézművességért! Mindenkinek, aki a kézművességre vállalkozik megélhetési szinten, minél több lehetőséget kellene adni a továbbképzésre, átképzésre, mert egy egészséges társadalom alapja a szabad és önrendelkező, minél kevésbé kiszolgáltatott emberek közössége. A huszadik század leginkább emberközpontú politikusa, Mohandász Karamcsand Gandhi nézete szerint országa, India eszményi társadalmát önellátó közösségek alkotják, amelyekben a kézművesek töltenék be a nyugati ipari civilizáció feladatkörét, csak épp egy teljesen más emberi minőségben.

Péter Alpár


Featured Posts
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
Recent Posts
Archive